Mi
az SNI-s diákok általános iskolai oktatásáról készítettünk egy podcast-et (. Azért ezt a témát választottuk, mert sok
embernek nincsen belátása ebbe a közegbe, így szerettük volna közelebb vinni a
témát másokhoz is. A podcast felvételét megelőzte egy téma megbeszélés, amikor
egyrészt megbeszéltük az adott témát, illetve megnéztük, hogy milyen kérdésekből
épüljön fel az interjú és milyen válaszokra számíthatunk. Ez azért volt fontos,
hogy senkit se érjen semmi váratlanul, illetve azt is láthattuk, hogy mennyire
logikusan épülnek egymásra a kérdések. A
felvételt egy telefonnak a hangfelvevőjével valósítottuk meg, majd egy online
hangvágó program (https://mp3cut.net/) segítségével vágtuk ki a felesleges részeket. A kész
hangfelvételt pedig egy fájlmegosztó oldalon (Youtube) tettük közzé.
Egy
ilyen típusú feladat alapvetően fejlesztheti a digitális kompetenciáját a
tanulóknak, illetve hozzájárul a szóbeli szövegalkotási készség fejlesztéséhez
is. A szóbeli megalkotottság tekintetében jobban oda kellett figyelni például
az ő-zésekre vagy a csendekre. Továbbá arra, hogy az elhangzottak ne csak
nekünk, hanem bármelyik külső szemlélő (avagy hallgató) számára érthetőek
legyenek.
Felhasznált alkalmazások és eszközök:
- telefon, laptop
- https://mp3cut.net/
- Youtube
- http://www.oneimagevideo.com/
- Wordart
- http://freemusicarchive.org/
Iskolai
alkalmazása a podcast-nek:
Iskolai
alkalmazása tekintetében az előbbihez hasonló feladat jutott eszembe, amit irodalom tantárgyhoz tudnék kapcsolni. A
gyerekeknek párokban egy interjút kellene készíteni egy íróval vagy költővel,
esetükben Vajda Jánossal. Vajdával a diákok 11.osztályban találkoznak.
A
felvétel előtt a diákoknak fel kellene dolgozniuk Vajda életrajzát úgy, hogy a
páros egyik tagja megtanulja a költő életének fontos eseményeit, míg a páros
másik tagja különböző kérdéseket fogalmaz meg Vajda életével kapcsolatban. A
feladatot otthon kéne elkészíteniük és az elkészült produktumokat internetes úton
meg tudnák osztani a tanárral.
Ezzel a feladattal fejleszteni lehetne a
diákok digitális kompetenciáját, szóbeli szövegalkotási készségüket és olvasott
szövegértési készségüket. Arra is jó lehet ez a feladat, hogy jobban meg
tudjanak tanulni szelektálni a fontos és a kevésbé fontos információk között
bizonyos szempontok szerint.
Instrukciók:
1. Alakítsatok
párokat és olvassátok el otthon Vajda János életrajzát!
2. A
páros egyik tagja készüljön fel Vajda életének fontosabb eseményeiből, a páros
másik tagja pedig Vajda életrajza alapján írjon össze kérdéseket!
3. Készítsetek interjút, amelyben a korábban összegyűjtött
kérdésekre adtok válaszokat! Az interjú hanganyagát vegyétek fel a telefonotok
segítségével, vágjátok meg és osszátok meg velem Google Drive-on keresztül!
Értékelési
szempontok:
- Mennyire részletesen dolgozták fel az életrajzot?
- Mennyire szelektáltak a különböző információk között?
- Mennyire logikusan épültek egymásra a kérdések?
- Mennyire volt követhető az interjú gondolatmenete?
- Mennyire voltak világosan megfogalmazva a kérdések és a válaszok?